Makao 10,5 éves labrador mix szuka. Egy távoli gyepmesteri telepről hoztuk el, ahol biztosan altatás várt volna rá. Kedves, helyes kutya, emberekkel rendkívül barátságos, simulékony. Érkezésekor sajnos szívférgességet állapítottunk meg nála, de ennek kezelése slow-kill protokollal folyamatos és szépen javul. Bőrén pár helyen kóros szövetszaporulatot találtunk, ivartalanítása során ebből több is eltávolításra került. Gyulladt füllel érkezett, amit azóta sikeresen kikezeltünk. Ideiglenes befogadójánál eddig két alkalommal epilepsziához hasonló görcsrohama is volt, de már egy jó ideje ezek nem jelentkeznek. Mivel ideiglenes befogadójánál több kutya is van, ezekkel békésen él együtt, ha épp olyan a kedve, akkor játszanak is. Ez a szegény idősödő kutya nagyon várja, hogy valaki meglássa benne a jót, aki a lelkét látja és nem csak a kort és a küllemet. Vele már nem kell órákig futkosni a parkban, egy kellemes kis sétával is boldog lesz. Szobatiszta és a séták során már nem rángat. Akár második kutyának is el tudjuk őt képzelni. Számára akár idősebb gazdi is szóba jöhet, akivel csendesen tévéznek a kanapén, vagy egy kellemes kis séta után míg a gazdi a fotelben olvasgat, ő békésen elnyúlhat a lába mellett.